A Társalkotó Egyesület _ Marica Produkciónak elsődleges szerepe van a színház egyenlő hozzáférést hirdető – és megvalósító – programjainkban is. Missziónk, hogy különös gonddal forduljunk azon csoportok felé, akiknek nincs vagy kevés esélye van a kultúrához, művészetekhez hozzájutni.

Bethlen Téri Színház – Budapest

Adj nekik egy maréknyi gyereket, teret és szabadkezet – és megtöltik varázslattal! Nem gyerektábor ez, hanem az igazi Máshol, ahová mi felnőttek is vágyunk: itt megszűnik a versengés, a fegyelmezés szigora, életre kelnek az álmaink és valami titkos kapcsolat épülhet köztünk. Azt hiszem, ez a varázslat a szeretet gyógyító erejének életre keltése. Nem is lesz vége, amikor vége van.

Gagyvendégi tábor – Dávid Veronika a Magyar Nemzeti Egészségügyi közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke

Már több alkalommal voltunk a Bethlen téri színházban gyermek előadáson. A Marica produkciókat áhítattal nézték a tanulók. Színesek, vidámak voltak ezek az előadások. Olyan értékeket közvetítettek, amelyekre napjainkban nagy szükség van: segítsük egymást, figyeljünk oda a másikra, legyünk toleránsak. A gyerekekkel együtt mi, felnőttek is nagyon élveztük. Alkotásokra is ösztönözte őket. Köszönjük nekik.

Rákóczi Ferencné Ági- Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola

Minden alkalommal, mikor a ‘barlangba’ látogatunk, meglep, hogy mennyire megragadja a gyerekeket az ősi történet ereje. Csinált világokban élnek, csinált élményeket kergetnek, nem tudnak várni és figyelni a dolgokra. A ‘barlang’ aztán mégis elvarázsolja őket, egyszerre kis ősemberekké válnak, akik tátott szájjal lesik a varázsló, a táltos mozdulatait. Megelevenednek a tárgyak, életre kelnek a bábok, érzések és vágyak ébrednek, nem akarják befejezni sem. Aztán visszatérünk a 7. kerület sivár utcáira, és mind úgy érezzük, valami megmagyarázhatatlannal találkoztunk, részesei voltunk egy beavatásnak, közelebb jutottunk az ősi titokhoz. Persze a gyerekek ezt sem megfogalmazni, sem megérteni nem tudják. Ők csak annyit tudnak mondani, hogy jöjjünk máskor is!

Mocskonyi Zsuzsa – Fasori Evangélikus Gimnázium

Hétköznapi tárgyak varázslatos mesevilága minden korosztálynak

Pálinkó Lívia

Mert olyan értékeket közvetítetek,ami számomra nagyon fontosak. Fantasztikus élményt nyújtotok gyermeknek,felnőttnek egyaránt a csupa szív,csupa öröm előadás móddal. Kreatív eszközeitek példásan tükrözik az újrahasznosítás lehetőségeit és fontosságát. Mérhetetlen alázattal és elkötelezettséggel képviselitek a másság elfogadását és az integrálás lehetőségét azzal,hogy előadásaitokon gyakran ülnek fogyatékkal élő gyermekek is a nézők között.

Szirmainé Prikkel Annamária – Nefelejcs Óvoda

Maricáék gyermekközpontúsága, vidámsága, önfeledt játékossága magával ragadó. Kivétel nélkül bármikor, bármilyen előadásukat örömmel nézem meg a csoportommal. A közvetlenségükkel, humorukkal hamar feloldják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, ezzel pedig észrevétlen bevonják őket a meséjükbe.  Óriási tiszteletem feléjük azért, hogy mindig fokozott figyelemmel vannak a jelen lévő gyermekek közül arra (azokra) is, akik speciális nevelési igényűek, s aszerint alakítják az előadásuk menetét. Számomra ez nagyon sokat jelent. Köszönöm a csodásabbnál csodásabb előadásaitokat! Remélem, még sokszor lehetek részese

Egerer Tímea óvónő

…A délelőtt a teljes extázisban telt. A ráhangolódás már az ajtóban kezdődött. Egy rövid kérdéssel a mese kapujába juttatott bennünket . Miután a szőnyegen elhelyezkedtünk körbe, meggyújtotta a mesegyertyát és egy csodálatos hangú hangszert szólaltatott meg egyenként a fejünk fölött. A mese alatt egy pisszenés nélkül ültek a Macikák, szájtátva, minden érzékszervükkel a mesére koncentráltak…

Tóthné Simon Csilla – Óvónő

A gyerekekkel mindig örömmel vettem részt az előadásokon, mert jó volt látni a gyerekek arcán az örömöt, az átszellemültséget, Velük együtt én is mindig elvarázsolódtam, újra kisgyerek lehettem ezeken az alkalmakon.

Fodorné Gelle Edit

Amikor veletek vagyok, arra a kis időre ismét és mindig gondtalan gyermeknek érzem magam. Egyszerűen ervarázsoltok az előadás alatt. Csak így tovább! Tisztelettel: Andi- óvódapedagógus

Andrea Kormos

Pedagóguskén és szülőként is sok-sok előadását láttam Maricának. Iskolai előadásokon, Múzeumok Éjszakáján és nyári táborokban. Teli élettel, vidámsággal, gyermekimádattal minden mozdulata. Számomra ez a kép a legkedvesebb, mivel az én nagy kamasz fiam teszi éppen bele a fejét az oroszlán szájába.

Göncz Tünde – Pedagógus, Szepetnek